A "KEGYEDI" rendszer avagy a házi szennyvizek egyedi kezelése

Ez a tanulmány a Biokultura XIV. évf. 2, 3 et 4. számában jelent meg 2003-ban.

A "KEGYEDI" RENDSZER

AVAGY A HÁZI SZENNYVIZEK

EGYEDI KEZELÉSE

ORSZÁGH József*

Université de Mons-Hainaut, Belgium

Wallonia Vízügyi Kormánybizottságának a vezetőségi tagja

Az Európai Unió által előírt kötelezettségek a szennyvízkezelés terén is súlyos anyagi terhelést rónak ránk, még az uniós támogatás ellenére is. Viszonylagos elmaradottságunk felszámolását hazai szakemberek a csatornarendszerek kiépítésében látják. Ez a megoldás bár igen költséges, a legtöbb szakember szemében elkerülhetetlen.

Az alábbiakban közölt tanulmány szerzője pontosan az ellenkezőjét állítja : az európai tapasztalatok alapján hazánk viszonylagos elmaradottságát jelentős előnnyé alakíthatjuk saját vízkezelési technológiánk széleskörű alkalmazásával. Tulajdonképpen, ami sokba kerül, az a külföldről behozott technológia. Csupán a kérdésről alkotott szemléletünket kellene módosítani és máris rájövünk arra, hogy a háztartási szennyvizeket nem tisztítani kell minden áron, hanem úgy kezelni, hogy környezetünk abból a legkevesebb kárt szenvedjen. Ezen a ponton a 271/91-es európai törvénynek nemcsak a betűivel, hanem a szellemével is találkozunk.

Nyugat európai példákon okulva, egy merőben új szennyvízkezelési szemlélettel Magyarország ezen a téren könnyedén világélvonalba kerülne. Egy jól megalkotott jogi keret, az európai törvényekkel összhangban, saját technológiánkat elősegítve, hazánkat néhány éven belül olyan helyzetbe hozná, hogy a világ minden részéről hozzánk jönnének tanulmányozni a leghatásosabb környezetbarát vízgazdálkodást. Mindezek megvalósításához, a ma általánosan javasolt megoldásokhoz képest több száz milliárdos nagyságrendű költségmegtakarítást érhetnénk el.

Az új szemlélet többek között két egymást kiegészítődecentralizált technológiánalapul : az alábbiakban leírt KEGYEDI és az un. TELESŐ rendszerre.

1. Az ipari és házi vízszennyezés

Az iparban egyre gyakrabban foganatosított környezetvédelmi rendszabályok következtében a természetes folyóvizek által szállított szennyezés túlnyomó tömege (80-100%-a), még az iparilag fejlett országokban is, a lakóházakból származik. Az ipari eredetű szennyezés megelőzésére, illetve kezelésére minden iparágban a helyi jellegzetességek alapján pontosan odavágó tisztító, vagy a szennyezést megelőző rendszert lehet kidolgozni és üzembe helyezni. Ezzel szemben a házi vízszennyezés hatásos kezelése, szétszórt jellegénél fogva, valamint technikai és főleg mikrobiológiai okokból, nagy nehézségekbe ütközik.

A következőkben csak a vizek házi szennyezésével fogunk foglalkozni.

2. Mi a hagyományos víztisztítás lényege ?

A hagyományos víztisztítás egy látszólag ésszerű és kézenfekvő gondolaton alapul: minél tisztább vizet öntünk ki, az annál jobban kíméli a környezetet. Könnyen kimutatható, hogy ez csak akkor igaz – és még akkor is csak részlegesen – ha a tisztított szennyvizet folyóba vezetjük. Ebben az esetben egy műszaki megoldást a szakemberek a tisztítási hatásfok segítségével ítélik meg. Ez utóbbi a tisztítás folyamán létrejött szennyezési teher százalékban kifejezett csökkenése.

A 271/91-es európai törvény első törvénycikke értelmében nem a szennyvíz tisztítása a fő cél, hanem a környezetnek a háztartási szennyezéstől való védelme. Amint a továbbiakban bemutatjuk, a hatásos víztisztítás nem jelent hatásos környezetvédelmet, sőt a két fogalom egymással ellentétben áll. A műszaki megoldások megítélésére pontosan ezért ésszerűbb a tisztítási hatásfok mellé a környezetvédelmi hatásfok fogalmát bevezetni. Szükséges tehát a szennyvízkezelésből kifolyó minden környezeti behatás pontos felmérése ökomérleg formájában.  Nem elegendő tehát megmérni a tisztítás hatásfokát, hanem figyelembe kell venni többek között:

- A tisztítási iszap kezeléséből származó ártalmakat;

- Az elfogyasztott energiát;

- A berendezések gyártásának és karbantartásának az ökomérlegét;

- A meghibásodás valószínűségét és az ebből eredő környezeti károkat;

- Az esetleges helytelen kezelésből eredő károkat;

- A víztisztítás folyamán lebontott biotömeg ökológiai értékét.

 

A városi szennyvizek kezelésére ez ideig általánosan javasolt megoldás a csatornahálózat kiépítése, amely a szennyvízkeveréket egy hagyományos szennyvíztisztító berendezésbe vezeti, ahonnan a tisztított víz a természetes vízrendszerbe visszatér. Ez a hagyományos megoldás, bár költséges, hatásossága környezetvédelmi szempontból kifogásolható. A tapasztalat azt mutatja, hogy a városi szennyvizek ilyennemű tisztítása a folyóvizek tisztaságát illetően nem valósítja meg a hozzá fűzött reményeket.

A jelen tanulmány célja az un. "KEGYEDI" rendszer, avagy a házi szennyvizek egyedi kezelésének az ismertetése. Ezt a szennyvízkezelő rendszert a belgiumi “Université de Mons-Hainaut” alkalmazott fizikai-kémiai tanszékén dolgozták ki. A KEGYEDI rendszer nem más, mint a víztisztítás feladatának egy egészen újszerű megközelítése. Alkalmazása a hagyományos rendszerekhez képest jóval olcsóbb és a természetes felszíni és földalatti vizek sokkal hatásosabb védelmét biztosítja. Alkalmazását csak egyetlen műszaki tényező korlátozza: zárt beépítésű városközpontokban nem használható.

Az új rendszer megértéséhez szükséges a hagyományos víztisztítás néhány jellegzetességét elemezni.

Az elsődleges tisztítás (szűrés, olajfölözés és ülepítés) után a másodlagos tisztítás lényege a szennyvízben lévő szerves anyagok biológiai oxidációja. Egy másodlagos berendezés jól működik, ha az összes szerves anyagot vízzé és széndioxiddá bontotta szét. Ez a folyamat a szerves nitrogént nitráttá, a kénvegyületeket szulfáttá, a vízlágyításhoz használt polifoszfátokat pedig ortofoszfát ionokká alakítja át.

A másodlagos és ma még gyakran használatos szennyvíztisztítás a nitrát és foszfát ionok termelésével a folyókban a vízinövények burjánzásához vezethet. Az ilyen un. eutrofikus vizekben oxigén hiányában a felsőrendű gerinces vízi állatok (halak) elpusztulhatnak. A másik jelentős problémát a  vécékből származó nagy mennyiségű kórokozó baktériumok tenyészete jelenti. A hagyományos víztisztító állomásból kifolyó víz mikrobiológiailag nem felel meg a természetes fürdővizekkel szemben támasztott igényeknek. A tisztított víz fertőtlenítése egyrészt költséges, másrészt elpusztítja a vízi ökorendszerben található természetes és hasznos baktériumokat.

Jó minőségű ivóvíz előállítására túl sok nitrátot tartalmazó folyó- vagy földalatti víz alkalmatlan, amíg a baktériumszennyezés a közégészségre bizonyítottan káros klórozást igényel. A környezetvédelem szempontjából a másodlagos szennyvíztisztítás legjobb esetben is csak félmegoldásnak tekinthető.

A harmadrendű szennyvíztisztítás a másodlagos által termelt nitrát és foszfát ionok eltávolítására hívatott. A javarészt szabadalmaztatott biológiai oxidációs rendszerek hatásfoka számos működési tényezőnek a függvénye. Ilyen tényező: a hőmérséklet ingadozás, az alacsony, ill. túlterhelés, az esővíz által való hígítás, a pH, az rH2 érték, antibiotikumok vagy más biocíd (élőlényekre mérgező) anyagok, szénhidrogének, szerves halogén- és foszforvegyületek jelenléte, stb. A harmadrendű víztisztító állomások jelentős befektetést igényelnek, hatásfokuk a foszfor eltávolítására kielégítő, a nitrogén kivonására kevésbé jó.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a harmadrendű víztisztítási lépcső hatásfokát a másodrendű lépcsőből kijövő nitrogén és foszfor mennyiségre viszonyítják s ez utóbbi a tisztításra szánt vízben lévő nitrogén alig 5 – 15 százaléka. A szennyvízben lévő nitrogén túlnyomó hányada az iszapban marad. Az iszap mezőgazdasági értékesítése esetén a benne lévő nitrogén legjelentősebb része nitrát, ill. ammónium ion formájában vagy visszatér a folyóba, vagy beszivárog a földalatti vizekbe. Körülményektől függően, egy kis részét a növények hasznosítják. Nitrogén mérleg szemszögéből nézve, a hagyományos víztisztítás az ökorendszer részét képező szerves nitrogén nagy részét nitrát szennyezéssé alakítja csak át. A tisztítás előtt a szennyvízben lévő szerves nitrogénvegyületek egyrészt vízben nehezebben oldódnak mint a tisztítás folyamán megjelenő nitrát ionok, másrészt eredeti formájukban a humuszképződés alapanyagát képezik. Ebből a szempontból az un. “fekete, ill. fekáliás vizek” szennyezési terhe nem hulladéknak, hanem a táplálékunkat termelő ökorendszerek szerves részének tekintendő. Ezt az életbevágó alapanyagot rombolja szét a hagyományos szennyvíztisztítás.  

Harmadrendű szennyvíztisztításnak tekinthető a környezetvédők körében nagy népszerűségnek örvendő gyökértéri víztisztítás, vagy mesterséges mocsarazás. Ez a helyigényes módszer aszály sújtotta vidékeken elpárolgás és beszivárgás útján jelentős vízveszteséghez vezet. Ehhez a módszerhez képest a KEGYEDI rendszer 50-70%-os jó minőségű vízmegtakarítást biztosít. A mocsarazás csak tervszerű és megelőző (sajnos költséges) karbantartás esetén ad maradandóan kielégítő tisztítási eredményt. Ezenkívül a mocsarazással termelt iszapot és növényi tömeget még utólagosan kezelni kell. A szennyvízben lévő nitrogént, bár igen nagy veszteséggel, a mocsarazás az ökorendszerbe visszavezeti. 

Csatornahálózat hiányában, főleg szétszórt településeknél, a házi szennyvizeket szikkasztó és emésztő gödrök, valamint a földalatti szivárgó alagcsövezés segítségével a talaj  természetes tisztító képességére bízzák. Helyes gyökértéri, és tisztítás nélküli beszivárogtatás esetén a földalatti vizekbe gyakorlatilag nem kerül sem nitrát, sem más szennyező anyag.  Az így kezelt szennyezési teher nem jut a folyóvizekbe. A fentiek alapján kézenfekvő az a tény, amit sajnos több iparilag fejlett országban tapasztaltak: minél több víztisztító állomást helyeznek üzembe, annál szennyezettebbek a folyóvizek. Csak ott tapasztalható helyi jellegű javulás, ahol a víztisztító állomás a közvetlen szennyvízbeöntést helyettesíti.

Víztisztítás folyamán a szerves nitrogén biológiai oxidációja könnyen oldódó nitrátot termel amíg a tisztítás előtti nagy méretű és poláris molekulák a talajban nagyon hatásosan adszorbeálódnak. Az így rögzített szennyezési terhet a talajban lévő baktériumok lassan a növények rendelkezésére bocsátják.  A tisztított szennyvíz talajba szivárogtatása esetén, egy hagyományos tisztító berendezés minél jobban működik, annál jobban szennyezi a környezetet. Ezeket a berendezéseket nagy reklámmal világszerte árulják, sőt használatát kötelezővé teszik. A növényekkel teli szikkasztó árokba tisztítás nélkül kiengedett szennyvíz a környezetre kevésbé ártalmas, mint a legdrágább elektromechanikus egyéni víztisztító állomás. Az ökomérleg elkészítésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni ez utóbbiak által fogyasztott elektromos energiát és a termelt iszapból kimosott nitrogén- és nehézfém szennyezést.

A manapság mindenütt javasolt, sőt néha kötelezővé tett:

- kollektív víztisztítási rendszerek tehát környezetvédelem szempontjából közel sem kielégítők még akkor sem, amikor jól működnek;

- egyéni rendszerek annál jobban szennyezik a környezetet, minél hatásosabban működnek.

3. A nitrogén természetes körforgása

Ha esetleg el is fogadnánk a víztisztítás után hagyott környezetszennyezést, nem szabad elhanyagolni a víztisztítás ürügye alatt végzett nagyméretű biotömeg rombolás súlyos következményeit.

A szennyvizekben lévő nagy mennyiségű nitrogénvegyületek a bioszféra szerves részét képezik és semmi esetre sem tekinthetők "eltüntetendő" hulladéknak. Ez tulajdonképpen a víztisztítást sürgető szakemberek alapvető és sajnos súlyos következményekkel járó tévedése.

Minden ökológiai rendszer jó működéséhez a ma nem kívánatos hulladékként kezelt szerves biotömeg nélkülözhetetlen. A szerves hulladékok helytelen kezelése a mezőgazdaságban a termőtalajok humusztartalmának jelentős, helyenként kétségbeejtő csökkenéséhez vezetett. Sajnos az így keletkezett nitrogénhiányt pótolni hívatott műtrágyák nagybani használata a talaj humusztartalmának az eltűnését még jobban felgyorsítja. Ez a sivatagképzés leghatásosabb módszere, még mérsékelt égöv alatt is.

A háztartásokból, az élelmiszeriparból és az ipari jellegű állattenyésztésből származó és a szennyvizekbe eresztett szerves nitrogénvegyületek a humuszképző biotömeg egy igen jelentős részét képezik, amelyek a jelen pillanatban a természetes humuszképződésben nem vesznek részt, még akkor sem, amikor hígtrágya formájában hasznosítják őket. Az ilyennemű szennyvizek "tisztítása" tehát nem más, mint a nitrogén természetes körforgásának az erőszakos megszakítása.

Ez a tény világviszonylatban az élelmiszer termelésre Jelenleg kimutathatóan nagyobb, és főleg közvetlenebb hatást gyakorol, mint a sokat emlegetett széndioxid üvegház-hatás.

A szennyvízkezelés tehát a biotömeg gazdálkodás szerves részének tekinthető. Ebből a tapasztalati tényből adódik a következő alaptörvény:

A természetes vagy mesterséges humuszképződésre nem hasznosított biotömeg (szerves hulladék) vízi környezetünk súlyos szennyezését és a mezőgazdasági ökorendszerek természetes egyensúlyának a megbomlását vonja maga után.

A fent írt alaptörvény fel nem ismerése már annyi ésszerűtlen döntéshez vezetett mind a mezőgazdaság, mind a vízkezelés terén, hogy a jelen pillanatban a természetes vizek városi és mezőgazdasági szennyezése elkerülhetetlen sorscsapásnak tűnik, holott egyáltalán nem az. Kimutatható, hogy a rendelkezésre álló biotömeg helyes kezelésének széleskörű alkalmazása a világ vízproblémáit elenyészően csekély költségekkel 25 – 30 év alatt maradandóan megoldaná. A KEGYEDI rendszer ezeken az elveken alapul.

4. Mi a KEGYEDI rendszer alapelve?

A háztartási szennyvizek egyedi kezelése (innen ered a KEGYEDI név [1] ) nem egy egyéni víztisztítási módszer és nem vezet, mint azt a neve után gondolhatnák, a csatornahálózat megduplázására. Gyakorlati megvalósítása jól bevált, és körülményektől függően egyéni, illetve közösségi berendezéseket igényel.

Alapelve a következő felismerésekből vezethető le:

- A "mindent-a-csatornába" felfogás legalább annyira ésszerűtlen, mint a "mindent-a-szemétládába" elv.

- A nitrogén tartalmú szerves hulladék, illetve szennyező anyagok majdnem teljes egészükben a vízrendszeren (csatornákon, felszíni és földalatti vizeken) kívül kezelhetők.

- A maradék, tehát nem nitrogén tartalmú, házi vízszennyezés egyszerű eszközökkel és  igen hatásosan kezelhető a természetes vizek szennyezése nélkül.

5. Miből áll a háztartási vízszennyezés?

Korszerű házakban a szennyvíz már két különválasztott csőrendszerben hagyja el az épületet:

a) A vízöblítéses árnyékszék vagy vécé un. feketevize, amit emésztőbe és derítőbe vezetnek.

b) A konyhai, fürdőszobai és más házi szennyvíz, amit szürkevíznek nevezhetünk.

A fekete- és szürkevizet a derítő után keverik össze és vezetik a szennyvízcsatornába, az emésztő gödörbe vagy az árokba.

Egy személy napi összes szennyvíz termelése 80-160 literre tehető, aminek a feketevíz  25 – 35 százaléka. Ez utóbbi 110-370 g (száraz tömeg) szerves anyagot tartalmaz 11-35 g nitrogénnel(1). A szürkevíz naponta személyenként 20-40 g szappan és más mosószer maradékot tartalmaz, valamint kb. 40 g nitrogén tartalmú szerves anyagot, ami a mosogatásból ered.

A feketevízben lévő nitrogén tartalmú szerves anyagok levegő nélküli lebontását a szürke vízben lévő tenzioaktív anyagok erősen gátolják(2). Ezzel szemben a szappan és mosószer maradékok lebontása a feketevízben mindig nagy mennyiségben jelen lévő ammónium ionok miatt igen körülményes(3).

Az általánosan a csatornákba eresztett szennyvíz keverék tehát mikrobiológiailag csak nehezen kezelhető, addig amíg sikeres kezelése összekeverés előtt igen egyszerű.

6. A szürkevíz kezelése

A mosogató-, fürdő-, mosó- és a takarításból eredő vizet, a talajviszonyoktól függően egy, személyenként  500-tól 1500 literre méretezett zárt, földalatti emésztő tartályba, ill. aknába kell ereszteni.

Laboratóriumi méréseink mutatják, hogy levegő hiányában a szürkevízben lévő szerves anyagokat  az üledékben magától képződő baktérium-ágy (KOI - ben kifejezve, KOI  = kémiai oxigén igény) legalább 85%-ban lebontja. A háztartásban használt vízvezetéki vízben lévő nitrátot, valamint a mosogatóvízből eredő szerves nitrogént az anaerób baktériumok felhasználják, illetve denitrifikálják. Az emésztőből kifolyó víz nitrát, illetve összes nitrogén tartalma nem haladja meg a 2 mg-ot literenként.

Az így kezelt szürkevíz szikkasztó gödörbe vagy aknába ereszthető és elhanyagolható nitrogén és kórokozó baktérium tartalma miatt a talajvíz minőségét egyáltalán nem befolyásolja. A talajvizekre veszélyt csak a (ma általánosan elterjedt) feketevíz vécéből mély szikkasztóba eresztése, valamint a hagyományos víztisztítás képez.

7. Egy vízöblítéses vécé ökomérlege

Egy személy évi ürülék termelése kb. 420 liter, 90 kg (szárazon mérve) szerves tömeget tartalmazó tömény folyadék. A benne lévő 5 - 9 kg nitrogén, biológiai oxidációja 22 - 40 kg nitrát iont adhat. Ez az elméleti nitrát mennyiség, aminek egy jelentős részét a hagyományos szennyvíztisztító rendszerek a tisztított vízzel és az iszappal a természetbe, mint szennyezést visszaeresztik. Az így “tisztított” nitrogén a természetes körforgásban nem vehet részt, ami az ökorendszerek egyensúlyát megbontja. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az emberi fekáliában lévő nitrogén a világ mezőgazdaságában használt nitrogén 40 %-át tehetné ki. Nem közömbös tehát az, hogy ezt a nagy mennyiségű nitrogént víztisztítás ürügyén nitrát szennyezéssé alakítjuk, vagy visszavezetjük a természetes körforgásba.

Ezt, az eredetileg könnyen kezelhető, 420 liter tömény folyadékot a vízöblítéses vécében 16-25 m³ ivóvízzel nehezen kezelhetővé hígítják és a külön szintén könnyen kezelhető szürkevízhez keverik.

A vécékből kifolyó és a víztisztító állomások által elpusztított biológiailag igen értékes szerves nitrogént tartalmazó 90 kg tömeg kb. 200 kg hulladékként kezelt, szénben gazdag anyagokkal (mezőgazdasági hulladékok, mint szalma, aprított gallyak, falevelek, stb.) igen értékes komposzttá alakítható.

A vízöblítéses vécében felhasznált víz elegendő lenne a vécét használó személy élelmét termelő földdarab öntözésére. A vécéből kifolyó, víztisztítás ürügyén lerombolt szerves nitrogén dús anyag elegendő lenne, komposztálás után, ugyanazon földdarab termékennyé tételére, műtrágya nélkül.

8. Az alomszék

A KEGYEDI rendszer egyik kelléke a Mons-i Egyetemen, Belgiumban kidolgozott un. alomszék [2] (alomárnyékszék), aminek semmi köze nincs sem a Svédországban elterjedt komposzt toalettekhez, sem a nagyszüleink “pottyantós” árnyékszékeihez. Könnyen kimutatható, hogy a svéd (Mulltoa) és az amerikai (Clivus Multrum) komposzt toalettek ökomérlege kedvezőtlenebb, mint a monsi alomszéké. 

Működése két alapvető felismerésen nyugszik :

- A nitrogén dús emberi ürülék eredetileg kellemetlen szagot gerjesztő anaerób erjedése spontán enzimatikus folyamat eredménye. Ezeket az enzimatikus folyamatokat a növényi anyagokban lévő cellulóz és lignin inhibícióval gátolja(4).

- A gyakorlatilag így szagtalanná tett emberi trágya az aerób humuszképzésre kész, amit az árnyékszéken kívül lehet és kell megvalósítani. A humuszképződés alapvető, sokak által fel nem ismert, feltétele a komposztálandó keverék szén/nitrogén arányának (C/N) 60 fölé vitele. Az emberi ürülék C/N értéke kb. 7, amit csak szénben gazdag növényi anyagok hozzáadásával lehet hatásosan emelni.

A világszerte használatban lévő száraz árnyékszékek túlnyomó többsége a vizelet és a széklet szétválasztásával működik. Alkotóik nem vették észre, hogy pontosan ez az elválasztás vonja maga után a kellemetlen szagok okozta problémákat. Nem ismerték fel, hogy a tartályba helyezett növényi alom vizelettel való átitatása állítja meg a szagokat gerjesztő enzimatikus folyamatokat. Az amerikai és skandináv típusú száraz toalettekből a vizeletet elvezetik és külön tartályba gyűjtik. Ebben a tartályban az ureáz enzim 24 óra alatt a szerves nitrogén 90%-át ammoniává alakítja át. Ilyen formában a szervetlenné tett nitrogén már nehezen vihető vissza a humuszképződési folyamatba. Nem szabad elfelejteni, hogy az emberi ürülékben lévő nitrogén 80 százaléka a vizeletben van. A külön tartályban tárolt vizeletet 8-szorosan vízzel hígítják (erre használják fel a vízöblítés kiküszöbölésével megtakarított ivóvizet) és kertöntözésre használják. Levegő jelenlétében a keletkezett ammonium (NH4+) ionok, igen mérgező nitrit (NO2-) és kevésbé mérgező nitrát (NO3-) ionokká oxidálódnak. A kertöntözésre használt folyadék a legjobb esetben is csak műtrágyának tekinthető. Amit a növények azonnal nem asszimilálnak, beszivárog a föld alatti vizekbe. A skandináv száraz toalettek tehát majdnem annyi vizet fogyasztanak mint a hagyományos vécé, a környezetbe pedig majdnem annyi nitrát szennyezést juttatnak, mint a hagyományos víztisztítás. Egy ilyen toalett Nyugat Európában 2.500 – 5.000 €-ba kerül.

A KEGYEDI rendszerben használt alomszékben a humuszképződés folyamata az ürülék termelése pillanatában megindul: az ureáz és a többi anaerób működésű enzim inhibíciója megállítja a szerves nitrogén mineralizálódási folyamatát.   

Családi házakban az alomszék a ház bármelyik részében könnyen elhelyezhető, lefolyó csatornát, vizet nem igényel. Használata egyenértékű kényelmet nyújt és nem okoz több szagártalmat, mint egy jól karban tartott vízöblítéses vécé. Víz helyett, minden használat után néhány deka almot kell beledobni. Alomnak minden szénben gazdag szerves hulladék megfelel: fűrészpor, faforgács, aprított gallyak, falevelek, papír, karton, stb. A 18 literes tartályban felgyülemlő, naponta és személyenként termelt kb. 1,8 kg (1,5-1,6 liter térfogattal) gyakorlatilag szagtalan emberi trágyát a kertben a komposztkészítésre létesített helyre ki kell üríteni. Természetesen az így készülő komposzthoz az összes kerti- illetve háztartási szerves hulladékot is hozzá lehet adni.

Zártabb jellegű települések használt alomtermelésének a begyűjtését helyi önkormányzatok is megszervezhetik. A szabványosított, zárt tartályokban begyűjtött emberi trágyát a szerves háztartási hulladékokkal együtt egy komposzt készítő központban a mezőgazdaságban jól értékesíthető szerves adalékká lehet átalakítani. Ezt a megoldást több norvégiai kisváros alkalmazza, ahol a vízöblítéses vécé használata szigorúan tilos. Ahol ezt a rendszert bevezették, a víztisztítási költségeket a felére a vízbe eresztett nitrogén szennyezést pedig a tized részére csökkentették(5).

Az emeletes lakásos házakba beszerelhető alomszék műszaki kidolgozása a Mons-i Egyetemen kísérletek tárgyát képezi. A tervek szerint ez az újszerű alomszék a vonatokban, ill. repülőkben használatos vécékre hasonlítana. A különleges, nagy nedvességfelszívó képességű alompárnát minden használat előtt a csészében lévő billenő tányérra kell majd helyezni. Használat után az alompárna a felszívott nedvesség és ürülék kíséretében a tányér billenésével egy aknán keresztül az alagsorban, pincében, vagy egy földszinti szolgálati helységben elhelyezett zárt  szabványosított tartályba esik. A telt tartályokat városi közszolgálat vinné rendszeresen a komposztkészítő központba. Az alomszék aknája a konyhai szerves hulladék eltávolítására is alkalmas lehet.

9. A városi szürkevíz kezelése

Az alomszék bevezetése a vízöblítéses vécék eltávolításával mindenütt kb. 25-35%-os vízmegtakarítást eredményezne. Új, építendő lakótelepeken a szürkevizet személyenként 1-1,5 m³-re méretezett  emésztőn és egy kisméretű növényi szűrőtányéron keresztül egy közeli parkban elhelyezett díszmedencébe lehet vezetni.

Már létező lakótelepek házait fokozatosan lehet majd a KEGYEDI rendszerre átalakítani. A vízöblítéses vécék fokozatos kiiktatásával a szennyvízcsatorna egyre kevesebb nitrogén- és kórokozó tartalmú szerves anyagot kapna. A szürkevíz elvezetésére a régi, sokszor megrongálódott csatornák is megfelelnek. Nem kel őket felújítani, ami jelentős költségmegtakarításhoz vezet. A nem vízhatlan csatornákból a talajba kiszivárgó szürkevíz a talajvizek minőségét nem befolyásolja. A régi szennyvízcsatornák belső falain keletkező baktérium-ágy a szürkevíz szennyezési terhét átfolyás alatt már jelentősen csökkentené. A csatornahálózatból kifolyó előtisztított szürkevíz további tisztítását egy egyszerűsített tisztítóállomás elvégezné, bár előnyösebb ezt a vizet, tisztítás nélkül, egy természetes nedves zónába vezetni vagy mezőgazdasági célokra felhasználni.

10. A KEGYEDI rendszer bevezetésének a következményei

A hagyományos és ma általánosan javasolt szennyvíz gyűjtő- és tisztító berendezések igen nagyméretű befektetések ellenére sem szavatolják a természetes folyó- és talajvizek hatásos védelmét.  Ezzel szemben, pontosan megelőző jellegéből kifolyólag könnyen kimutatható, hogy:

nincs olyan ma ismert víztisztító rendszer, amelyik környezetvédelem és ár szempontjából felvehetné a versenyt a KEGYEDI rendszerrel.

Kertes családi házakból álló, peremvárosi és falusi települések részére, a KEGYEDI rendszer bevezetése esetén sem a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése, sem a víztisztító állomás létesítése nem szükséges. Természetesen, a szennyvízcsatorna nem kiépítése nem zárja ki falvakban a jóval olcsóbb, fedett, de nem vízhatlan betonozott árokrendszer kiépítését az esővíz elvezetésére.

Családi házakban egy alomszék elhelyezése jóval kevesebbe kerül, mint egy vízöblítéses vécé beépítése. A szürkevíz emésztő sem jelent egy nagy befektetést, különösen ott, ahol a szürkevíz helybeli tisztítása, ill. felhasználása a rendszeres szippantásokat helyettesíti. A szippantó gödörből kijövő előtisztított szürkevizet Belgiumban és Franciaországban kerti öntözésre használják. A KEGYEDI rendszerre áttérő családok a vízöblítéses vécé eltávolítása után a hozzá tartozó emésztő aknát a szürkevíz derítésére hasznosítják. Így a víztisztításra fordított befektetés rendkívül alacsony. A derítőből kifolyó víz belgiumi családoknál, még városokban is, néhány nézetméteres dísznövényes kertet ékesítő medencébe kerül. A mérések azt mutatják(6), hogy ezekből a medencékből kifolyó víz minősége közel áll az ivóvíz termelésére előírt európai szabványok elvárásainak. Több helyen jobb minőségű ivóvizet mértek ezekben a berendezésekben, mint a városi víz. Az érdekelt családok által használt városi vízből a nitrát szennyezést a KEGYEDI rendszer eltávolítja és a környezetbe gyakorlatilag nitrát mentes tisztított víz kerül.

A kertekben, az alomszékek által termelt komposzt értéke sem elhanyagolható. Sok lakóháznál a vécék megszüntetésével járó vízmegtakarítás a fogyasztást arra a szintre csökkenti, amit a tetőről lefolyó esővíz a TELESŐ (TELjes ESŐvízfelhasználási) rendszer segítségével fedezhet. Bár nem tartozik szorosan a témakörbe, megjegyzendő, hogy a TELESŐ rendszer többek között rendkívül jó minőségű és igen olcsó ivóvizet állít elő esővízből ott is, ahol nincs városi víz. Több,mint 5.000 belga és francia család használja [3] a TELESŐ rendszert és évek óta issza a szűrt esővizet(7).

A KEGYEDI rendszer legnagyobb előnye a magas fokú környezetkímélés. Ott, ahol bevezetnék, ipari szennyezéstől mentes folyóvizek, közületi befektetések nélkül is, visszanyernék eredeti tisztaságukat. Az igen jelentős vízmegtakarítást még fokozná a komposzt által feljavított talajok fokozott vízmegőrző képessége. Aszályos vidékeken ez szinte felmérhetetlen gazdasági előnyöket vonna maga után, nem is beszélve a csatorna és víztisztító állomások nem megépítéséből származó közösségi költségmegtakarításról.

A KEGYEDI rendszer teljes egészében megfelel az európai 271/91 sz. víztörvény előírásainak, különös tekintettel a harmadik törvénycikkben lefektetett elveknek, ami szerint ott, ahol a hagyományos vízkezelési rendszerek “nem jelentenek előnyt a környezet védelmére, más rendszereket alkalmaznak”. Ez a “legjobb, gazdaságilag legelőnyösebb technológia alkalmazásának” az európai alapelve.

11. A szennyező-fizető elv érvényesítése

Egyes európai országokban a városi vizet sújtó adó bevételével próbálják (bár sikertelenül) fedezni a víztisztítás hatalmas költségeit, azon egyszerű elgondolásból kiindulva, ami szerint a szennyezés mértéke a fogyasztott víz mennyiségétől függ. A kettő között természetesen semmi összefüggés nincs. Az adóval sújtott víz árának a növekedésével nő a kutakból illegálisan szivattyúzott és felhasznált víz mennyisége, ami a megfelelő adóbevétel hiányában még nagyobb mértékű áremelésre kényszeríti a vízműveket. Az így elinduló önerősítő folyamat lélektani szempontból a környezetkímélésre igen kedvezőtlen. A víztisztításra kifizetett viszonylag magas adó azt a hibás, bár nem kifejezett elképzelést kelti sokakban, ami szerint az adó kifizetésével az állampolgár a "szennyezés jogát" is megvásárolta. Miután a központosított vízkezelési rendszerek jó vagy rossz működése az egyént közvetlenül nem érinti, a szennyezés megelőzése nem tűnik egyéni érdeknek. Belgiumban a vízadóból befolyó összegek a víztisztítási költségek csak igen kis hányadát fedezik. Ha a víz árába beleszámítanák az összes költségeket, az szociális robbanásra vezetne. Így a víztisztító berendezéseket a szennyező-fizető elv mellőzésével lehet csak kifizetni és üzemben tartani.

Olyan környezetvédelmi adó, amelyik nem a vízbe bocsátott szennyező terhet sújtja, hanem a vízfogyasztást, egyáltalán nem ösztönöz környezetkímélő viselkedésre. Az ilyennemű adókkal a környezetszennyezést és rombolást nem lehet megelőzni, ami az okozott károk jóvátételére egyre súlyosabb adóterheket ró a közösségre. Ezzel szemben

a házi szennyvizek egyedi kezelésének az egyénre kiszabott költségei nemcsak az okozott környezeti károkkal fordítottan arányosak, hanem az egyén környezetvédelmi tudatának növekedésével arányosan csökkennek.

A “szennyező – fizető elv” következetes alkalmazásához nem a vizet, hanem a vízbe öntött szennyező anyagokat kell megadóztatni. Az szennyezési adót a mosóporokra, mosogató szerekre, szappanokra és más háztartási vegyi anyagokra kell kivetni.  A víz, mint a levegő, létszükségleti közeg aminek a megadóztatása etikailag sem védhető. A jelenlegi jogi rendszerben, a víz adóztatásával a víz egy fizetendő árúvá válik. Ez a jogi rendszer azoknak a vállalatoknak kedvez, akiknek érdeke a vízproblémák állandósítása.

12. A KEGYEDI rendszer bevezetésének az esélyei

Az egyedi kezelés a szennyvízkezelésről eddig kialakított felfogástól nagyon eltérő. Vitathatatlan előnyei ellenére általános bevezetése több akadályba ütközhet. Bár technikailag könnyen megvalósítható és sokkal olcsóbb, mint a hagyományos víztisztítási rendszerek.

Bevezetésének az esélye a vízpolitikai határozatokat hozó személyiségek megvesztegethetetlenségétől és a szakemberek szellemi rugalmasságától függ elsősorban.

Belgiumi és franciaországi tapasztalatok alapján a második, nem elhanyagolható akadály a hagyományos víztisztító berendezéseket szállító és gyártó cégek gazdasági és közvetlen politikai nyomása, ami sajnos befolyásolja a az állami, városi és községi hivatalok és felelős közegek ilyen irányú döntéseit. A környezetre és a városi költségvetésre nem kedvező kollektív víztisztítás nagy hasznot hoz egyes vállalatoknak, amiből sajnos jut a döntéseket hozó magas rangú személyiségeknek is. A KEGYEDI rendszer ilyen előnyöket nem ad, nem táplálja a korrupciós rendszert.

A harmadik akadály a nagyközönség helyes információjának a hiánya  és ezen a téren számos irracionális egyéni állásfoglalással állunk szemben. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akiknek a nagyon költséges szennyvízkezelés anyagi előnyöket ígér, ezeket a lélektani irracionális visszahatásokat ki is használják. A vízöblítéses vécé mindennapi életünk részévé vált és elhagyása jelentős lélektani, igaz tárgyilagosan nehezen indokolható, ellenállásba ütközik, még azoknál is, akik a vécé kétségbeejtő ökomérlegét megértették. Tekintettel a víz- és biotömeg gazdálkodás nagy horderejű következményeire, ezen a téren teljesen indokolt lenne a szennyező-fizető elv teljes érvényesítése. Ebben az esetben a vízöblítéses vécé használata fokozatosan egyre többe kerülne, ami a víznélküli árnyékszékek bevezetését anyagilag is serkentené. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a belga és francia családok, akik a vízöblítéses vécét alomszékkel helyettesítették, hallani sem akarnak többé a vízöblítéses vécéről. A használat folyamán jöttek rá arra, hogy az alomszék legalább olyan minőségű kényelmet biztosít, mint a hagyományos vécé. Rendszeres ürítése kevesebb kényszerhelyzetet teremt, mint pl. a mosogatás, vasalás, vagy a takarítás.

13. KEGYEDI rendszer vízöblítéses vécével?

Sokan nem képesek lemondani a vízöblítéses vécé használatáról, bár az alomszék kipróbálása után sokak véleménye erről megváltozik. Az egyedi szennyvízkezelés elképzelhető a vécékből kifolyó fekete víz külön kezelésével. Ennek az igénynek felel meg az u.n. CREAQUA-KEGYEDI rendszer, amit Belgiumban és Franciaországban már értékesítenek.

Ennek, a még sajnos kevés tapasztalattal rendelkező, rendszernek a lényege az öblítésre kevés vizet használó vécéből kiömlő fekáliás víz föld alatti kezelése. Egy kisméretű emésztőből a víz egy növényi, alul vízhatlan, kb. 5 méter átmérőjű föld alatti tányérba kerül. Ebben a gyökértéri közegben anaerob erjedés a szerves nitrogént N2 gázzá redukálja, a másik részét a szerves foszforral együtt a növények asszimilálják, a felesleges vizet pedig elpárologtatják. A föld alatti tányérból csak télen folyik ki kevés víz a rákötött beszivárogtató csőrendszerbe. Az így keletkezett nitrogén szennyezés személyenként egy nagyságrenddel kisebb, mint ami a hagyományos harmadrendű víztisztító berendezések által termelt iszapból kimosódik.

A CREAQUA-KEGYEDI feketevíz tisztító tányér teljesen szagtalan és úgy néz ki, mint egy kis virágágyas. Ahol működik, ott a kert dísze.

Vissza a VIZÔNELLÁTÓ városban

Vissza a tartalomjegyzékre

Irodalom

1. J. ORSZÁGH, Approche systémique du problème de traitement des eaux usées domestiques. Tribune de l'eau (Belgium), 45, 67-76 old. nov.-dec. 1992.

  J. ORSZÁGH,  Le traitement sélectif des eaux usées et le cycle de l'azote. Nouvelles de la Science et des Technologies (Belgium), 13, n°1, 271-274 old. 1995.

2. B. LAGRANGE, Biométhane. els_ kötet, Edisud 1979.

3. F. EDELINE, Les activateurs biologiques pour fosses septiques.  Fondation Universitaire Luxembourgeoise 1992.

4. H. NIMENYA et coll., Ann.Méd.Vét., 143, pp.409-414 (1999)

5. C. ETNIER and coll., Pricing ecological engineering systems for wastewater treatment. In Conference “Ecology, Society, Economy” University of Versailles, 23-25 May 1996.

6. J. ORSZÁGH, Assainissement intégré: une nouvelle vision de la gestion des eaux usées domestiques. 14ème Journées Information Eau (JIE), Poitiers, France, 13-15 septembre 2000, conférence n°49.

7. J. ORSZÁGH, La Vie Naturelle, (Ed. Arys, Paris) n°168, février 2001.



[1] Nyugat Európában a rendszer neve TRAISELECT = traitement sélectif des eaux usées domestiques.

[2] Nyugat Európában TLB (toilette à litière biomaîtrisée) néven ismert.

[3] 2003-ban ez a szám már meghaladja a 10.000-et. A TELESŐ rendszert használó családok száma egyre nő. Ez a folyamat  Belgiumban három év alatt 5 százalékos városi vízfogyasztás csökkenéshez vezetett. Ezt a csökkenést a vízszolgáltató vállalatok igen nagy aggodalommal figyelik. A törvényhozásra nagy a nyomás az esővíz használatának a megadóztatására. Kimutatták, hogy a családi házak tetejéről begyűjthető esővíz a fogyasztás 80 százalékát fedezhetné. Az esővíz teljes felhasználása nélkül a fenntartható vízgazdálkodás elképzelhetetlen. Az esővíz megadóztatása csak a jelenlegi ésszerűtlen törvényi keretekben logikus. Az égész európai vízi törvényrendszer egy alapvető tévedésre épül: a szennyezési teher helyett a vizet adóztatják, annak ellenére, hogy ez a rendszer a szennyező-fizető elvet nem tudja következetesen megvalósítani.


Formátumok


A dokumentum megtekinthető az alábbi formátumokban is:
- Microsoft Word Document formátum: http://profigarden.hu/d170-A-KEGYEDI-rendszer-avagy-a-hzi-szennyvizek-egyedi-kezelse.doc

Partnerek